Robert Kubica nagy tehetségnek számított a Forma-1-ben töltött ideje alatt. A lengyel pilóta nem tudta megmutatni, hogy mire képes. 2011-ben súlyos rally balesetet szenvedett.

Robert Kubica tizenegy évvel ezelőtt az F1 téli szünetében rally autóba ült és versenyzett. A lengyel pilóta balesetet szenvedett. Az orvosok az életéért küzdöttek. Kubica életben maradt és felépült. Azon dolgozott, hogy újra rajthoz állhasson az F1-ben. 2019-ben ez sikerült. Elmondása szerint ez az év nagy csalódás volt.

Minden pilóta nyerni szeretne az F1-ben. Többen vannak azok, akik nem tudtak karrierjük során futamot nyerni. A jelenleg rajthoz álló pilóták fele nem szerzett még futamgyőzelmet. Egyes pilóták a futamgyőzeleméről, mások a bajnoki címről álmodoznak. Ilyen pilóta volt Kubica is, aki jelenleg az Alfa Romeo tartalékos versenyzője.

“Kár, hogy az autó nem volt jó abban az évben, mivel a rajongóknak kevés emlékük van a visszatérésemről. Az emberek el is felejtik azt az évet. Nem volt könnyű pontot szerezni az autóval. Még mindig büszke vagyok a Német Nagydíjon szerzett pontra. Fontos pillanat volt versenyzői karrierem során. Ez volt a betetőzése annak a hosszú útnak, amelyet meg kellett tennem az F1-be való visszatéréshez. Egy pillanat, amire sajnos nagyon kevesen emlékeznek, de ez így működik a Forma-1-ben. Kár, hogy ez így működik. Viszont azt is tudom, hogy sokan nem tudták volna azt megtenni, amit én. Olyan súlyos baleset után visszatértem az F1-be. Végül sikerült. A baleset után nulláról kellett mindent. Mindent nulláról kezdtem. Lépésről lépésre haladtam előre. Korábban is visszatérhettem volna, de a testem még nem volt felkészülve. Visszautasítottam az ajánlatot……A Williamsnél eltöltött év nagyon nehéz volt. Megnehezítette azt, hogy az F1-ben folytassam a pályafutásom. Ha akkoriban lett volna egy jó autóm, kétségtelenül még mindig az F1-ben versenyeznék, de sajnos a Forma-1-ben ez nem így működik. Nagyon kemény világ ez. Kijelenthetem, hogy az F1-be való visszatérésem volt a valaha volt legnagyobb sikerem versenyzői pályafutásom során. Ezzel valószínűleg nem fognak egyetérteni az F1-es rajongók. Azt fogják mondani, hogy hihetetlenül rossz voltam 2019-ben. Személy szerint mindenkinél jobban tudom, milyen nehéz volt visszatérnem a motorsporthoz és az élet egészéhez…….”- árulta el Robert Kubica.