A Magyar Nagydíj után nyári szünetre ment az F1 mezőnye. Augusztus végén folytatódik a szezon, de addig mindenki nyaral. Egyes pilóták erről képeket, videókat is osztanak meg közösségi oldalukon. Így megtudhatjuk, hogy ki, hol nyaral.

Lewis Hamilton a MotoGP sztárjával, Fabio Quartararoval töltött egy kis időt. Együtt szörföztek. A brit pilóta ezután Afrikába utazott. Évek óta ki el akart már ide utazni. Első állomása Namíbia volt. Megnézte a sivatagot, majd hőlégballonnal utazott. George Russell, Hamilton csapattársa Mallorca szigetére utazott. Megosztott egy fotót, amelyen egy hajón pihen.

Charles Leclerc Bonifacioban, Korzika szigetén tölti az idejét. A monacói nem tud túl sokáig az F1-től távol lenni. Hamar visszatért az edzőterembe és a kép főlé csak ennyit írt: “Már hiányzik a versenyzés. Készen állok.”. Carlos Sainz golfozott és egy kis időt hajón is pihent. Lando Norris ünnepléssel kezdte meg a nyári szünetet. Párjával megünnepelték egy éves évfordulójukat. Daniel Ricciardo F1-es jövőjéről még nem tudunk semmit, de az ausztrál pilóta egy mosolygós képet töltött fel. Uszodában pihent és feltöltődött.

Fernando Alonso meglátogatta saját gokartpályáját, majd párjával a tengerpart felé vette az irányt. Esteban Ocon Szardíniából osztott meg egy képet. Valtteri Bottas az Atlanti-óceánon nyaral. Úgy döntött, hogy felfedezi az Egyesült Államok Wyoming államát parjával és profi kerékpárossal, Tiffany Cromwell-lel. Mick Schumacher is azok közé tartozik, aki egy hajón töltötte szabadságát.

Alex Albon-al hosszabbított a Williams. Ezek után mehetett nyári szünetre a tahi-brit pilóta. Albon követte Sainz és Norris példáját. A Williams pilótája is golfozott szabadidejében. Mi a helyzet Max Verstappen-el? A holland pilótáról nem tudunk semmit. A Red Bull versenyzője nem posztolt semmit nyaralásáról. Utolsó posztja Magyarországon készült. Sergio Perez-ről sem tudunk semmit. Verstappen párja, Kelly Piquet azonban több történetet osztott meg az Instagram oldalon. Ezen láthattuk, hogy Verstappen-el és barátnőjével, Penelop-ével nyaral.