Fernando Alonso a harmadik helyről vághatott neki a Belga Nagydíjnak. Az első körben Lewis Hamilton-al került incidensbe. Szerinte a baleset a brit hibája volt. Az esetet versenybalesetnek tartja.

Fernando Alonso a harmadik rajthelyről indulhatott a Belga Nagydíjon. A spanyol pilóta az ötödik helyen zárta a spa-i futamot. Az első körben csúnyán összeakadt korábbi csapattársával, Lewis Hamilton-al. A verseny alatt még idiótának nevezte a hétszeres bajnokot és nem értette, hogy mit gondolt akkor, mikor előzni kezdte külső ívről a spanyolt. Alonso a verseny után a következőket mondta:

“Számomra kicsit az ő oldalán történt a hiba. Sokszor láttuk, hogy párhuzamosan megy. Hasonló történt vele és Rosberg-el pár éve. Első körös baleset volt. Történnek ilyenek. Ebben a kanyarban főként, mert sok dolog van egyszerre. Általában levágják és a hetedik kanyarban jönnek vissza a pályára, úgyhogy persze, ez egy trükkös rész. Versenybaleset volt. Nem tudok erről többet mondani. Csak csalódott vagyok. Ha a második vagy a harmadik helyről indulok, ilyen dolgok történnek. Ha a tizenkettedik, tizenharmadik helyről indulok, akkor tiszta a versenyem. Lewis azt gondolta, hogy már nem vagyok ott. Nem hiszem, hogy ez egy hiba, de a pillanat hevében nem feltétlenül méred fel, hogy a többiek hol vannak. Nem tudom, én általában jobban figyelek……”- árulta el Fernando Alonso.