Juan Manuel Correa az F3-as sorozatban mutathatja meg tudását. Ő is csatlakozott azokhoz, akik elmondták véleményüket a Mclaren-Alpine- Piastri ügyről.

A Magyar Nagydíj után bejelentették, hogy Fernando Alonso 2023-ben már az aston Martin-al áll rajthoz. Ezen a napon az Alpine megerősítette, hogy a spanyol helyére Piastri-t ültetik, aki eddig a francia csapat tartalékosa volt. Két órával később az ausztrál egy posztban megcáfolta az Alpine közleményét. Kijelentette, hogy ő nem írt alá semmit és nem áll rajthoz az Alpine-al.

Azóta arról számoltak be, hogy Piastri szerződést írt alá a McLaren-el. Honfitársát, Daniel Ricciardo-t váltja, akinek a szerződését felbontották a Belga Nagydíj előtt. Természetesen ezt az évet még a Mclaren-el tölti. Ám mivel az Alpine úgy gondolja, hogy még mindig érvényes szerződésük van Piastrival. Az ügy a Forma-1 szerződéselismerési bizottsága elé került, a tárgyalás hétfőn kezdődött

Juan Manuel Correa a Sky Sports F1 vendége volt. Kiderült, sokat tud arról, hogy mi folyik a színfalak mögött. Kikérték a véleményét a Piastri-drámáról. Correa azonban nem akart túlm sok mindent elárulni. Újjal mutogatott az Alpine-ra. Úgy gondolja, hogy ők tehetnek arról, hogy elvesztették Piastri.t.

“Nem tudom, mennyit kellene mondanom. Szóval elég keveset tudok róla. Én úgy gondolom, hogy minden az Alpine hibája. Egy kicsit játszottak Oscarral és Fernando-val. Azt hiszem, nem azt adták Oscarnak, amit ígértek. Szerintem minden pilóta gy tett volna, ahol Oscar. Ezt gondolom, abból, amit tudok. Természetesen a sport szereti a drámát. Azt hiszem, hétfő reggel volt a meghallgatás. Azt hiszem, hogy jövőre a Mclaren csapatnál fog versenyezni. Remélem, hogy így lesz, mert megérdemel egy F1-es ülést. Már az is kár, hogy tavaly nem kapott egy lehetőséget. Talán most eljött az ő ideje……”- árulta el Juan Manuel Correa.