A Mclaren csapatnál Lando Norris helye biztos. Daniel Ricciardo helye még üres. Zak Brown vezérigazgató kijelentette, hogy több pilóta közül is választhatnak.

Múlthét szerdán kaptuk a hírt, miszerint a Mclaren felbontja Daniel Ricciardo szerződését. Lando Norris új csapattársat kap. A pilótamozgás akkor kezdődött el, mikor Sebastian Vettel megerősítése, hogy 2023-ban már nem lesz az F1 mezőnyének tagja. Fernando Alonso pár nappal később újra sokkolta az F1 közönségét. A spanyol pilóta az Aston Martin-al áll majd rajthoz a 2023-as szezonban.

Az Alpine rögtön bejelentette, hogy Oscar Piastri lesz Esteban Ocon csapattársa. Az asztrál pilóta ez két órával később megcáfolta. Egyes hírek szerint Piastri már meg is egyezett a Mclaren-el. Hétfőn ült össze az FIA szerződésekkel foglalkozó bizottsága, hogy ki szerződtetheti Piastri-t. Az ítéletet a következő 24 órán belül közzé kell tenniük. Zak Brown a tervekről beszélt.: “Több tervünk van. Számos lehetőségünk van. Majd meglátjuk, hogy miként alakult a megbeszélés. Aztán megyünk majd tovább.”- mondta röviden Zak Brown.