Max Verstappen újabb lépést tehet a Holland Nagydíjon a második világbajnoki címe felé. Rengeteg holland szurkolót várnak Zandvoort-ba. Lehet esni fog az eső a Holland Nagydíjon?

Az F1 nyári szünete után gőzerővel halad a szezon a vége felé. Spa után nem pihenünk. Három futam láthatunk egymás után. Spa után rögtön Hollandiába, majd Monzába utazunk.

A Spa-ban történtek után látszólag Verstappen készen áll arra, hogy újabb lépést tegyen a második világbajnoki címe felé. Szeretné megörvendeztetni rajongóit. Vannak, akik szerint ezt az évet már csak elvesztheti a holland pilóta.

A Holland Nagydíj tavaly tért vissza az F1 naptárába. Verstappen tavaly is megnyerte hazai futamát, de amit Spa-ban láttunk tőle, az lenyűgöző volt. Ellenfele nem akadt. Mondhatjuk, hogy teljesen más ligában játszott. A Ferrari ezután reménykedhet abban, hogy valami kiszámíthatatlan időjárási körülmény is megzavarja a Red Bull-t és a Holland Nagydíjat. Bár, az is igaz, hogy Verstappen esőben is nagyon jól vezet.

A jelenlegi előtejezések szerint szombaton és varárnap is várható némi zápor, zivatar. A Ferrari csak ebben bízhat azok után, amit Spa-ban láthattunk. Az első két szabadedzésen még napsütésben körözhetnek a versenyzők. Péntekre nem jósolnak esőt. 20 fok körül várható a maximum hőmérséklet. Mérsékelt lesz a szélmozgás. A második edzés talán egy kicsit felhősebb körülmények között bonyolíthatják majd le.

A szombati napra 62%-os páratartalomra számítgathatunk. A napsütést felhők is megzavarhatják. A hőmérséklet pedig 20 fok alá süllyedhet, ahogy a szélerősség alább hagy. A harmadik edzésre már nagy esélyt adnak arra, hogy eleredjen az eső. Az időjósok nem adnak rá sok esélyt, hogy a harmadik edzésen esni fog. Az időmérő szombaton 15:00-kor kezdődik. A Q3-as szakaszra már az eső is megérkezhet a pálya fölé. Az időmérő kezdetére a szél is enyhülni fog. 20 fok körül lesz a hőmérséklet. A páratartalom 61-62% között marad.

Milyen idő várható vasárnapra? A futamra már nem jósolnak akkora esélyt az eső megérkezésére, mint szombatra. A futam nagy része borult időben zajlik majd. A Holland Nagydíj 15:00 órakor kezdődik majd el. A hőmérséklet 23 fok körül alakul. A páratartalom 63%-os lesz. Enyhe délkeleti széllel kell majd a pilótáknak számolnia. Esős napokra hétfőn lehet számítani Hollandiában. Ha nem érkeznek meg előbb az esőfelhők, akkor száraz futamra kell számítani.