Oscar Piastri köszönetet mondott korábbi csapatának, az Alpine-nak, miután végre tisztázódott a jövője. 2023-ban a Mclaren csapattal állhat majd rajthoz.

A 21 éves ausztrál pilóta a média középpontjába került. Fernando Alonso bejelentette, hogy elhagyja az Alpine-t és az Aston Martin-hoz igazol. A francia csapat azonnal kiadott egy közleményt, amiben Oscar Piastri-t jelölték meg, mint Ocon csapattársát és Alonso utódját. Piastri két órával később cáfolta, hogy az Alpine-al állna rajthoz a következő szezonban.

Az Alpine és a Mclaren is szerződtetni akarta Piastri-t. Így az FIA szerződésekkel foglalkozó bizottságához fordultak. Hétfőn volt a meghallgatás. Piastri a Mclaren-hez szerződhetett. Az ausztrál pilóta több éves szerződést kötött a wokingi csapattal. Piastri a bejelentés után köszönetet mondott az Alpine-nak.

“Sziasztok. Végre megjelent a hír. 2023-ban csatlakozom debütálok az F1-ben. A Mclaren csapattal állok majd rajthoz. Nagyon izgatott vagyok. Főleg azért, mert egy olyan csapattal debütálhatok, mint a Mclaren. Nincs kétségem afelől, hogy ez egy nagyszerű hely a karrierem elindításához. Hosszú út vezetett idáig. 12 éve versenyzek, és ez volt az álmom a kezdetektől fogva. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki egész utam során támogatott. Beleértve kollégáimat is az Alpine-nál, akik mellettem álltak az elmúlt években. Különösen a családom, akik jelentős mértékben hozzájárultak karrierem építéshez.”- mondta Oscar Piastri.