Yuki Tsunoda versenye elég furcsán ért véget. A japán pilóta a bokszból tért vissza a pályára, majd félre állt. Úgy érezte, hogy az egyik kereket nem rögzítették. A csapat nem látott semmit, ami erre utalna.

Yuki Tsunoda a kilencedik helyről rajtolhatott a Holland Nagydíjon. Sikerült legyőznia Pierre Gasly-t. Így bizakodva várta a futamot. Féltávon túl a japán hirtelen félreállt az AlphaTaurival. Azt mondta csapatrádión keresztül a csapatnak, hogy vélhetően rosszul rakták fel a kerékcsere során az egyik hátsó abroncsát.

A csapat szerint semmi sem utalt erre. Tsunoda ment egy újabb kört, de az öve nem volt bekapcsolva. Vissza ment a bokszba, ahol visszacsatolták az övét. Mindent rendben találtak. A bokszból kijövet mégsem érezte jónak az autót. Így a csapat arra kérte, hogy álljon félre.

“Számomra már elsőre is egyértelmű volt, hogy valami probléma van. Különösen az autó hátsó részével. A mérnököm azt mondta, hogy álljak meg, de az adatok nem mutattak semmilyen problémát, ezért visszamentem a bokszba új gumikért. „Amikor viszont visszatértem, már az adatok is azt mutatták, hogy valami nincs rendben. Azért kellett sok időt eltöltenem a bokszban, mert újra kellett csatolni a biztonsági övemet
Mikor az első kiállást követően kigyorsítottam a bokszkijáratnál, úgy éreztem, mintha az egyik kerék kipörögne. Mintha az autó oldalra húzott volna az egyenesben. Először azt hittem, csak a kemény abroncsok alacsony tapadása miatt történik ez, de egyértelmű volt, hogy valamilyen technikai gond hátráltat minket…….”- árulta el Yuki Tsunoda.