Lando Norris, a Mclaren pilótája viccesen azt mondta, hogy idén is közel az élmezőnyhöz rajtolhatnak majd az Olasz Nagydíjon. Nagyon hamar ott lehetnek a mezőny elején és harcolhatnak a dobogós helyekért.

Lando Norris a 3., Daniel Ricciardo az 5. helyről rajtolhat majd a 2022-es Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Azonban nem a tempó miatt vannak ott, ahol. A mezőny többi tagjának hátrasorolásos büntetései miatt kerültek az élre. Norris 1,4, Ricciardo 1,8 másodperccel maradt el Charles Leclerc pole-pozíciót érő körétől. Norris a szokatlanul jó rajtpozíciójuk ellenére sem számít kiugró eredményre a vasárnapi futamtól.

“3. és 5. hely, a két narancs autó nincs messze attól, ahol a tavalyi sprinten voltunk. Jobb helyzetben vagyunk, mint amire számítottunk.Az utolsó köröm a Q3-ban igen erős volt, az a 6 század másodperc a Mercedesekkel szemben oly kevésnek tűnik. Mégis milyen sokat jelent. Ha egy kicsit gyorsabbak lettünk volna, előlük rajtolhatnék. A hétvége folyamán az Alpine végig előttünk volt, de most nincsenek itt, akkor kell jól teljesíteni, amikor igazán számít. A versenytempójuk jobb volt, mint a miénk, és rengeteg nálunk gyorsabb autó próbál majd felzárkózni ránk. Izgalmas lesz a futam, hogy a mezőny elejéről rajtolhatunk. Remélhetőleg egészen addig ott maradunk majd, amíg Max és a többiek át nem gázolnak majd rajtunk.”- mondta Lando Norris.