Az Olasz Nagydíj a vártnál talán jobban sikerült a Ferrarinak. Az autó tempója talán jobb volt, mint az elmúlt futamokon. A maranellói gárda még nem állítja le az F1-75 fejlesztését. Két jelentősebb fejlesztés érkezik az idei szezonban, melyekkel megtörnék a Red Bull-t uralmát.

Három nehezebb viadal után azonban Monzában mintha megtalálták volna a helyes utat a vörösök. az elmúlt futamokon ugyan nem tudtak nyerni, de biztató jelek már vannak az olaszoknál.

Sokan úgy vélték, hogy a Ferrari nyári szünet után látott gyengébb formájához a Belgiumtól életbe lépő új technikai direktívának is köze van. Az FIA most már folyamatosan vizsgálja az autók függőleges pattogását, miközben a padlólemezeket is árgus szemekkel figyeli. A Ferrari állítja, hogy nem ezért romlott meg a csapat teljesítménye.

A hírek szerint az egyik ok az lehet, hogy Adrian Neweyéknak az év eleje óta 20 kilóval sikerült csökkenteni az autó súlyát, ami már önmagában is komoly időnyereséget eredményezett. Egyes források szerint a Ferrari már Szingapúrra fejlesztésekkel készül. A második nagy dobásuk talán Mexikóban debütálhat.