Alex Albon nem tudott rajthoz állni Monzában. Kórházba szállították és műtéten esett át. A thai-brit pilóta visszatérése kétséges volt. Ő azonban azt mondta, hogy rajthoz áll Szingapúrban.

Albon vakbélgyulladás miatt hagyta ki az Olasz Nagydíjat. Nyck de Vries helyettesítette. A thai-brit pilóta műtéten esett át, ami után komplikáció lépett fel. Légzési elégtelenségben szenvedett és az intenzívre került. Albon gyorsan javult. Kétséges volt a visszatérése is.
A hétvége előtt Albon elmondta, hogy “mindent megtett”, hogy felkészüljön a versenynaptár egyik leghosszabb és legnehezebb versenyére.

“A szingapúri felkészülésem egy kicsit más volt, mint általában. Jól érzem magam, és mindent megtettem, hogy felkészüljek a versenynaptár egyik legnehezebb futamára. Nagy kihívás lesz. Nem szabad lebecsülni. Alig várom, hogy pénteken pályára gurulhassak. Ez egy nagyszerű utcai pálya. Közel van Thaiföldhöz. Szóval nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek és láthatom a szurkolókat…….”- árulta el Alex Albon.