Charles Leclerc érthető módon meglepődve reagált Toto Wolff kijelentésén, miszerint a Mercedes szerződtetné a monacóit 2025-ös szezonra. Mi lesz Lewis Hamilton-al?

Leclerc és a Mercedes közötti kapcsolatokról semmilyen hír nem számolt be. A monacói pilóta az, akihez a legnagyobb reményt fűt a maranellói csapat. Leclerc öt győzelméből idén hármat szerzett. Toto Wolff korábban azt mondta, hogy ha Leclerc szerződésének lejára után szíven látnák a Mercedesnél. Ez legkorábban 2025-ben valósulhatna meg. Lelcerc erre csak ennyit mondott:

“2024 még messze van. Még van egy kis időm a Ferrarinál. Mindig is ennél a csapatnál szerettem volna versenyezni. Jelenleg az a célom, hogy nyerjek a Ferrarival, aztán meglátjuk. Nagyon elégedett vagyok a Ferrarival, és nyerni akarok velük.”- árulta el Charles Leclerc. Toto Wolff mikor mondta azt, hogy szerződtetné Leclerc-t? Ehhez vissza kell mennünk 2020 februárjába. Az Auto Motor und Sport arról kérdezte a Mercedes csapatfőnökét, hogy Max Verstappent vagy Leclercet szerződtetné. Az osztrák válasza a következő volt:

“Meglepődnék, ha mindkét fiatal pilóta öt évre elkötelezné magát csapata mellett és bezárna minden ajtót más lehetőség felé.”- árulta el Toto Wolff két évvel ezelőtt. Wolff annak idején George Russellre is utalt, aki természetesen már a Mercedes pilótája. Verstappen-nek 2028 végéig szerződése van a Red Bull-al. Charles Leclercnek 2024 végén jár le a szerződése. A monacói pilóta állítólag 2026-ig meg fogja hosszabbítani a ferraris szerződését. Igaz, erről még nem érkezett hivatalos hír.

Ha a Mercedes érdeklődik Charles Leclerc iránt, akkor mi lesz Lewis Hamilton-al? Igaz, hogy Leclerc-t mostanában kérdezték meg Toto Wolff kijelentéséről, de a Mercedes csapatfőnöke erről két évvel ezelőtt beszélt. Idén Hamilton arról beszélt, hogy szívesen maradna a Mercedesnél. A brit szerződése 2023 év végéig szól. Valószínűleg Hamilton szerződését a téli szünetben meghosszabbítják.