Guenther Steiner szerint a versenyirányítás nem végzi jól a munkáját. A Haas pilótáit többször megbüntették olyanért, amiért más nem. Szerinte a versenyirányításnak van még hova fejlődnie.

A Haas tavaly háromszor is megkapta a fekete-narancssárga zászlós figyelmeztetést. Ez azt jelenti, hogy az autó olyan sérüléseket szenvedett, amit ki kell javítani a bokszban. Így a versenyzőnek ki kellett állnia.

Az FIA a tavalyi szezon kezdete előtt változásokon ment keresztül azok után, hogy a 2021-es szezon utolsó versenye kissé ellentmondásos volt. Michael Masi helyét Niels Wittich és Eduardo Freitas vehette át. Egyes eseteket talán túlreagáltak. Ilyen volt a fekete-narancssárga zászló használata is.

„Véleményem szerint sok még a tennivaló. Nem mintha most minden el lenne rendezve. Úgy gondolom, hogy a versenyirányításban sok a mozgástér . Még van hova javulniuk. Láttuk a 2022-es utolsó versenyeken. Hoztak pár döntést, amivel szerintem foglalkozni kellene. Ennek nem így kellene lennie. Mi büntetést kaptunk egy dologért, aztán változtattak a szabályon. Soha senki mást nem büntettek meg, és a szabály megváltozott. Az austini tiltakozás elvi alapon történt. A rendszer rossz, mert a szabályok nem mindenkire vonatkoznak. Úgy gondolom, hogy az, ahogy a versenyirányítás kezeli a dolgokat, az nem jó.”- árulta el Guenther Steiner.