Charles Leclerc a Ferrari bemutató után páláyra is vihette a 2023-as versenygépet. A monacói pilóta rádión is bejelentkezett. „Minden simán ment” – összegezte a két fioranói körét az új F1-es Ferrarival, amit az olasz csapat trükkösen használt ki.
A Ferrari rendhagyó bemutatót tartott kedden késő délelőtt. Lelátónyi tifosi jelenlétében leplezte le 2023-as Formula-1-es versenygépét, ami után pályára is vitték az idei versenygépet. Charles Leclerc-é volt a megtiszteltetés, hogy megtegye az első métereket az új autóval. Nyilván ennyiből messzemenő következtetéseket nem tudott levonni a tavalyi vb-ezüstérmes pilóta, élvezte a menetet:
„Jó érzés volt. Különleges érzés megtenni az első igazi kilométereket, miután annyit vezettük már a szimulátorban. Minden simán ment. Nyilván két kör alapján nehéz belemenni a részletekbe, de már így is adtam visszajelzést a mérnököknek az első benyomásokról. Az autó jól ment, simán, szóval minden remekül alakult.”- árulta el Charles Leclerc.
A Ferrari viszont ügyesen játszott az F1-es szabályokkal. Pénzfeldobás döntött el, hogy ki vezetheti elsőként az idei Ferrarit. Leclerc nyert. Így ő ülhetett be a bemutató után az autóba. Neki két kör jutott, cserébe a spanyol viszont később három kört tehetett meg a géppel. A maranellóiak ugyanis remekül használták ki a tesztelésre vonatkozó szabályokat.
Az előírás ugyanis úgy szól, hogy összesen két filmforgatási nap engedélyezett az aktuális évi autóval a csapatoknak, amelyek során maximum 100 kilométert tehetnek meg. Ha nem lépik túl egy nap a 15 kilométert, úgy az nem számít be ezek közé, hanem „bemutató eseményként” könyvelik el.
Mi a trükk? A fioranói aszfaltcsík 2997 méter hosszú. Azaz épp valamivel kevesebb, mint 3 kilométer. Leclerc és Sainz által összesen megtett öt körrel még épp az említett 15 kilométeres táv alatt maradtak. Ezzel a Scuderia még nem pazarolt el egyetlen filmes napot sem.