A Ferrari február 14-én mutatta be a 2023-as versenygépét. A rendhagyó bemutatón az autó is beindították és pályára vitték. Carlos Sainz három kört tehetett meg.

Carlos Sainz dicsérte a Ferrari autóbemutatóját. Az SF-23-ast először vitték ki a pályára és mutatták meg a rajongóknak és a médiának. Általában ez nem így szokott zajlani. A csapatok először bebuktatják az autót, majd egy forgatási nap keretében pályára viszik az autót. A Ferrari azonban a bemutató után rögtön pályára vitte a 2023-as versenygépet, amit először Charles Leclerc vezethetett. Carlos Sainz három kört tehetett meg. A spanyol pilóta a következőket mondta:

Kövess minket Facebbokon is és garantáltan nem maradsz le semmiről.

„Szerintem bátor húzás volt a csapattól, mert ez volt az első installációs kör az autóval, simán rosszra fordulhatott volna, de vállaltuk a rizikót, hogy kicsit kitűnjünk a tömegből, remélem élveztétek, mert én határozottan, nagyon jó nap volt ez a Ferrarinak és a Forma-1-nek. Elsősorban azt érzem pozitívnak, amit ma itt csináltunk, semmi hiba nem volt, minden tökéletesen ment. Ahogy mondtam, elég nagy kockázat egy vadiúj Forma-1-es autót ennyi néző előtt a pályára küldeni és élvezni az egészet, anélkül, hogy bármi problémába ütköznénk. Általában az installációs körökön mindenféle probléma közbejön, de ma az autó nagyon simán ment. Még egy kicsit nyomni is tudtam neki, be is tudtam dönteni a kanyarokban, érezni az első dolgokat, már mondtuk is a mérnököknek, min akarunk dolgozni holnap, akkor van a hírhedt 100 kilométer, ahol tovább készülünk Bahreinre. Nyilván addig nem fogjuk tudni, hogyan teljesít majd az autó, de legalább már megteszünk pár lépést a jó irányba.”- árulta el Carlos Sainz. Szavait a Racingnews365.com idézte.

Nézd velünk élőben a Mercedes bemutatóját. 10:15 órakor várunk mindenkit.