Lewis Hamilton tavaly egy futamot sem nyert meg. Karriere során ez először fordult elő a brit bajnokkal. A Mercedes pilótája ennek ellenére sem ábrándult ki az F1-ből. Minden jel arra utal, hogy folytatja a versenyzést.

Lewis Hamilton statisztikailag az F1 történetének legsikeresebb pilótája. A 38 éves pilóta nagyon sok rekordot beállított már, de tavaly egy futamot sem tudott megnyerni. Hamilton az új csapattársa, George Russell mögött végzett az egyéni bajnokságában. Egyesek szerint felmerült a visszavonulás lehetősége is. Hamilton a W14-nek a bemutatásakor azonban tiszta vizet öntött a pohárba.

„Volt egy nagyszerű téli szünetem. Nem emlékszem arra, hogy mikor vártam már ennyire izgatottan azt, hogy autóba ülhessek. Még a teszteket is várom. Izgatott vagyok. Felfrissültem, nagyon izgatott vagyok, hogy a csapattal dolgozhatok. Nagyon jó látni a csapat koncentrációját. Nagyon feldobott. Az autót még decemberben láttam a szélcsatornában. Most egyben is láthatjuk. Az autó áramvonalasnak tűnik. Amikor a mérnök végigvezet téged és elmondja, hogy mit miért csináltak, mit remélnek tőle, az olyan, mint a karácsonyi ajándékbontás előtt lennénk. Fizikailag remekül érzem magam. Koncentrálok és próbálok jobb és jobb lenni. Kihívás lesz, de én ezt szeretem.”- árulta el Lewis Hamilton.