A bahreini teszt során kétszer négy óra tizenöt percet edzhetnek a csapatok. Ezt egy órás ebédszünettel szakítják csak meg. Magyar idő szerint 13:30 perckor folyatódott a teszt.
Zhou az első pályára hajtó az Alfa Romeo-val. Öt perccel később Verstappen is kigurult a pályára. Jó hír, hogy ma egyből láthatunk akciót a szünet után. A holland pilóta egyből ment is egy gyors kört. 1:32,815-ös idejével feljött a napi harmadik helyre Sainz és Sargeant mögé. Verstappen elment egy második körre és tovább javított: feljött 33 ezredmásodperccel Sainz mögé, a második helyre. Továbbra is a legkeményebb keverékű gumin.
20 perc elteltével Leclerc és Piastri is kiment a páylára. A ferraris a 10. helyre jött fel elsőre. A McLaren újonca egyelőre csak az utolsó helyet foglalhatta el. Russell most gurult ki a pályára a Mercedesszel, amely délelőtt igencsak idegesnek tűnt Hamilton alatt. Toto Wolff csapatfőnök beszélt ennek okairól a két etap közötti sajtótájékoztatón, ide kattintva olvashatjátok el a szavait.
A második tesztnap eddig komolyabb problémák nélkül zajlik. A legnagyobb fennforgást Hamilton leszakadó alkatrésze jelentette pénteken. Roppant megbízhatónak tűnnek az autók, szóval még lehet is valami Christian Horner szavaiban, aki a többséggel ellentéttel még sokallja is a három tesztnapot. Egy óra elteltével Leclerc is feljön az élbolyba. 1,075 másodperces hátránnyal a negyedik helyre ugrik fel – igaz, ez
azt jelenti, hogy a második Sainz-tól csak két tizedre van a monacói ferraris.
Hülkenberg is nagy időt ment. A német pilóta a hetedik helyre lépett előre a Haasszal. Éppen Magnussen elé, de tegyük gyorsan hozzá: a német egy fokozattal lágyabb, C4-es gumikon futotta a mostani körét, mint a többség. Lassan eltelt a két óra. Sargeant volt az első, aki 100 kört már teljesített.
Valami gond lehetett a Red Bull-al? Verstappen boksza előtt nagy volt a titkolózás. Paravánnal takarták el az autót, ami a teszten csak akkor engedélyezett, ha a padlólemezt leszerelik a versenygépről és azon dolgoznak. Nem lehetett belátni. Nagy munka folyt az osztrák csapat bokszában.
Közben lemenőben amúgy a Nap Bahreinben, már félig villanyfényben köröznek a versenyzők – ahogy azt tenni fogják a jövő hétvégi évadnyitó időmérőjén és magán a futamon is. A Mclaren csapat vezérigazgatója közben elismerte, hogy nem minden fenékig tejfel. Zak Brown például így fogalmazott a mai ebédszünet során: „Volt néhány célunk a fejlesztés terén, amelyet nem sikerült elérnünk, és úgy véljük, jobb őszintének lenni ezzel kapcsolatban. Mint mindenki másnak, nekünk is sok fejlesztést kell még véghez vinnünk. Nem úgy fogunk megérkezni az első versenyre, hogy elértük a kitűzött céljainkat, így nehéz megmondani, hol leszünk pontosan a rajtrácson”.
A piros zászló is előkerült. Russell alatt megállt a Mercedes. Nagyon úgy tűnt, hogy hidraulikus hiba okozta a problémát. Nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes második napja véget is ért. Még egy óra volt a testből. Az Aston Martin is gyorsult. Nem is keveset. Alonso feljön a második helyre. A lemaradása persze neki is jelentős, 0,779 ezredmásodperces Verstappenhez képest, viszont az újabb második hely. Biztató lehet az Aston Martin szempontjából. Nem sokkal Alonso gyors köre után De Vries, az AlphaTauri-val ugrott előre. Ideje a második helyre volt elegendő.
A Mercedes közben megerősítette a gyanút. Valóban hidraulikus hiba okozta Russell bő fél órával ezelőtti leállását. A csapat szerint erősen valószínűtlen, hogy még ma újra láthatjuk a pályán a britet és a W14-est. 40 perc volt még az edzésből. Verstappen állt az élen. A holland pilóta csak 30 kört tett meg. A második helyen Alonso tartózkodott, aki 125 kört abszolvált. Zhou, De Vries, Hülkenberg, Sainz, Sargeant, Leclerc, Piastri és Gasly volt a további sorrend. Jó kis csatát vív egymással a második helyért De Vries és Alonso. Utóbbi 1:32,205-re javított. Ezzel 17 ezreddel megelőzte a hollandot. Viszont a spanyol eggyel keményebb keverékű abroncson volt.
Az utolsó fél órában voltunk már. Vélhetően legfeljebb 10-15 perc érdemi idő maradt hátra, az FIA ugyanis rendre arra használja az utolsó negyed órát, hogy a VSC- és egyéb procedúrákat tesztelje. Így az eredmény sem változott. Valami történt Zhou Alfa Romeójával: a bokszutca végén, a kijárat előtt parkolt félre a kínai, a csapat szerelői tolják most vissza. Ez azért aligha a procedúragyakorlás része. Visszajátszások alapján a kuplungjával adódott gondja.
Eredmény:
Pilóta | Csapat | Köridő | Megtett kör |
Zhou | Alfa Romeo | 1:31.610 | 133 |
Verstappen | Red Bull | 1:31.650 | 47 |
Alonso | Aston Martin | 1:32.205 | 130 |
De Vries | AlphaTauri | 1:32.222 | 74 |
Hulkenberg | Haas | 1:32.466 | 68 |
Sainz | Ferrari, | 1:32.486 | 70 |
Sargeant | Williams | 1:32.549 | 154 |
Leclerc | Ferrari | 1:32.725 | 68 |
Piastri | Mclaren | 1:33.175 | 74 |
Gasly | Alpine | 1:33.186 | 59 |
Magnussen | Haas | 1:33.442 | 67 |
Ocon | Alpine | 1:33.490 | 49 |
Russell | Mercedes | 1:33.654 | 26 |
Perez | Red Bull | 1:33.751 | 76 |
Hamilton | Mercedes | 1:33.954 | 72 |
Norris | McLaren, | 1:35.522 | 65 |
Tsunoda | AlphaTauri | 1:35.708 | 85 |