A Mercedes jól kezdte a szezon előtti tesztet. A második napon már akad problémájuk. A látottak alapján még nem tudják felvenni a versenyt a Red Bull-okkal. RacingNews365 technikai szakértője, Paolo Filisetti mondott pár szót a német csapat három napjáról.
A Mercedes nem mutatott túl jól a szezon előtti teszteken. Úgy tűnt, mintha nem találnák a megfelelő beállítást. A W14 kiszámíthatatlannak és következetlen teljesítményűnek tűnt.
Mint tudjuk, a W14 ugyanazon tervezési elveken alapul, mint a W13. Cél az volt, hogy felülvizsgálják az elődjének gyengeségeit. Rivális technikusok véleménye szerint ez a projekt olyan evolúciót jelent, amely csak részben tudja megoldani az előző autó problémáit. Nem alkalmas olyan fejlesztésekre, amelyek érezhetően növelik a teljesítményt. Úgy tűnik, hogy a W14-es egyensúlyával is szenvednek. Nem tudják kihozni belőle a kellő leszorítóerőt.
A Mercedes elárulta, hogy már úton vannak a fejlesztések az autóra, viszont egyelőre újabb trükk nincs a tarsolyukban. A csillagosok továbbra is kitartanak a zero-pod koncepció mellett. Minden olyan feltételezést, ami szerint ez okozza a vesztüket, elhessegetnek. Ugyanakkor erre az évre némileg változtattak a kialakításon, ám határozottan ragaszkodnak a W13-as alapjaihoz. A hír A Mercedesnek nincs B-terve: A fejlesztések jönnek, de…
Egyesek azt feltételezik, hogy a csapatnak már van egy „B-spec” verziója, amit még az év folyamán bemutathatnak. Bár tény, hogy a költségvetési sapka szorításában sokkal nehezebb ilyen szintű változásokat megejteni.