Fernando Alonso azt állította, hogy az Aston Martin „valamivel gyorsabb” volt, mint a Ferrari a szezon előtti teszteken. Egy biztos. Ezen a hétvégén minden kiderül, hiszen kezdetét veszi a 2023-as szezon Bahreinben.
Az Aston Martin erős formáját mutatta a szezon előtti teszteken. Alonso két alkalommal is a top háromban végzett. A teszt eredményei nem igazán mutatják meg a csapatok erejét. Nem tudjuk, ki hol tart. Egy biztos. Az Aston Martin nagy lépést tett előre tavalyi pozíciójához képest. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Alonso . eleve „nagyon versenyképesnek” tűnt .
Egyelőre nem tudni, hogy Alonso és Aston Martin pontosan melyik pozícióért veheti fel a harcot a Bahreini Nagydíj hétvégéjén, de a kétszeres világbajnok úgy véli, hogy az éllovasok dolgát is megnehezíthetik. Az Aston Martin promóciós rendezvényén Alonso optimista volt. A kétszeres bajnok a következőket mondta:
„Az utolsó tesztnapon például versenyszimulációt végeztünk. 57 kört tettünk meg, ugyanazt, amit ezen a héten Bahreinben fogunk megtenni.
57 körre elegendő üzemanyagot töltöttünk az autóba, és a teljes versenyt a teljes beállítással, még a gumik cseréjével is teljesítettük.
A Ferrari ugyanazt a programot csinálta, amit mi. Ugyanolyan nehéz autóval és bokszkiállásokkal. Mi valamivel gyorsabbak voltunk.”- árulta el Fernando Alonso.