Lenyűgöző szezon előtti tesztekkel az Aston Martin sötét lovak közé tartozik. Többen úgy vélik, hogy a dobogós helyekért is harcba szállhatnak Bahreinben. Alonso szerint a csapat célja nem a pódium.

Fernando Alonso visszautasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint ő és az Aston Martin az első három helyen végezhetnek a hétvégi, 2023-as szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

Az Aston Martin AMR23-a magára vont minden figyelmet az F1 három napos szezon előtti tesztelése során. A silverstone-i csapat nagyot lépett előre 2022 óta. Vannak, akik szerint az Aston Martin még a Mercedes dolgát is megnehezítheti a szezonnyitó Bahrein Nagydíjon. Alonso azonban cáfolja azokat a szóbeszédeket, miszerint az Aston Martin a dobogós helyezésért harcolhat majd a szezonnyitó futamon.

„Nincs mit mondanom. A legjobbunkat fogjuk nyújtani a versenyen, de nem a dobogós helyezés a célunk. Úgy gondolom, hogy az autóról folyamatosan tanulnunk kell. Mindössze két napunk volt a teszteken egy teljesen új autóval, egy új csomaggal. Az első három csapat tavaly egy másik bajnokságban játszott. Néha még a negyedik helyezettet is lekörözték. Szóval nem tehettünk meg ekkora lépést a tél folyamán.
Nagyon elégedettek vagyunk az autóval, de a földön kell maradnunk. Tovább kell dolgoznunk.”- árulta el Fernando Alonso a RacingNews365.com-nak