Az Aston Martin bejelentette, hogy Lance Stroll ott lesz a Bahreini Nagydíj szezonnyitóján. Ez azt jelenti, hogy a kerékpárbalesetet szenvedett kanadai pilóta kellően felépült a sérüléséből.
Lance Stroll kellőképpen felépült a szezon előtti edzésbalesetéből. Az Aston Martin közleményt adott ki, miszerint a kanadai pilóta rajthoz állhat.
Pár nappal ezelőtt még nem lehetett tudni, hogy Stroll rajthoz állhat-e. Egyes hírek szerint műtéten is átesett a kanadait. Felépült annyira, hogy a hétvégén autóba ülhet. A brit csapat azt is elárulta, hogy Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne tartalékpilótáiként jelen lesznek Bahreinben. Stroll a következőket mondta:
Fusztráló volt, hogy nem lehettem ott Bahreinben, a szezon előtti teszten. Csalódott voltam, hogy kihagytam a három napos tesztelés. A csuklóm sérülése miatt azonban a csapat és én úgy éreztük, az a legjobb, ha a felépülésre koncentrálunk, hogy készen álljak erre a hétvégére és az előttünk álló hosszú szezonra. Szerencsétlen baleset volt. Leestem a biciklimről. A kerékpárom kereke defektet kapott. Szerencsére a sérülés nem volt nagy. A jobb csuklómon sérült meg. Kisebb, sikeres műtéten estem át. Azóta keményen dolgozom a csapatommal azon, hogy teljesen alkalmas legyek a hétvégi versenyre. Szeretnék köszönetet mondani az F1-es közösségnek a támogatásért és a csapatnak, akik segítettek a felépülésben. Most már készen állok az előttünk álló szezonra.”- árulta el Lance Stroll.