Alex Albon szerint jobb az idei Williams, mint a tavalyi, de még így is a mezőny végén vannak. A tahi-brit pilóta nem tett le a pontszerzésről.
A 2022-es szezonban egyértelműen a Williams volt a sereghajtó istálló a Formula-1-ben. A brit csapat pilótái csak elvétve tudtak pontokat szerezni. A bahreini teszteken elég magabiztosan viselkedett a Williams. Albon elismerte, hogy alighanem továbbra is ők a leglassabbak. A thai-brit pilóta a következőket mondta:
„Kicsit jobban pesszimista vagyok, mint optimista. Szóval úgy gondolom, legalábbis a teszten látottak alapján, hogy mi vagyunk a tizedik leggyorsabb csapat. Realistának kell lennünk: egyértelműen jobb az autónk, de a többiek tempójához mérten ez mind relatív. Bíznunk kell a pontszerzésben. Persze ez nem lesz egyszerű. Valaminek történnie kell hozzá. Ha a tesztek eredményeit nézzük, megbízhatóak voltunk. Szóval mivel ez az év első versenye, ahol mindig szoktak megbízhatósági gondok jelentkezni, remélhetőleg hasznot tudunk húzni ebből. Nyers tempót tekintve több csapat is nagyot lépett előre. Az Aston Martin, az Alfa Romeo és az Alpine is biztosan jó lesz. Ha a közvetlen riválisokhoz, vélhetően az AlphaTaurihoz és a McLarenhez hasonlítom magunkat. Szerintem továbbra is némileg hátrányban vagyunk.”- árulta el Alex Albon.