Közeleg a Bahreini Nagydíj hétvégéje. Ma két szabadedzéssel elkezdődik az F1 2023-as szezonja. Csütörtöki napon szokásos módon megtartották a sajtó napot. A pilóták a következőket mondták.
Az F1 mezőnye túl van a bahreini tesztelésen. Múlt héten három napig gyakorolhattak a pilóták. Március 3 és 5 között pedig elrajtol az F1 2023-as szezonja. Az F1Hírek is folyamatosan figyelemmel kíséri a Bahreinben történteket. Így beszámolunk arról is, ami csütörtökön történt. Ez a nap ugyanis a sajtóé. Megtartották a szokásos sajtó napot.
George Russell úgy véli, hogy a Red Bull elég erős helyen áll ahhoz, hogy ők harcolhassanak Bahreinben a győzelemért. Max Verstappen baljós formában volt a szezon előtti teszteken. A Red Bull gond nélkül teljesítette a három tesztnapot. Minden jel arra utal, hogy a Red Bull nagyon jó formában van.
Russell a médiának, köztük az F1Híreknek is a következőket mondta: „Szerintem teljes joggal kijelenthetjük, hogy ezen a hétvégén itt Bahreinben a Red Bull más ligában játszik. Valószínűleg szép küzdelem lesz a második helyért. Valószínűleg a Ferrari és az Aston Martin harcolhat majd a második helyért. A Mercedesnél jó a hangulat. Jó teszt volt. Sokat tanultunk. Láttuk, hogy a Red Bull nagyon erős. A csapatban mindenki tudja, hogy van hova fejlődnünk. Lehet, hogy kicsit jobb lesz a tempónk annál, amit a teszteken láthattunk. Az biztos, hogy kihívás elé nézünk és megpróbálni a győzelemért küzdeni. Úgy gondolom, hogy a tesztelés nyilvánvalóan jó jelzés mindannyiunk számára.”- árulta el George Russell.
Az Aston Martin cáfolta azokat a szóbeszédeket, miszerint ők veszélyt jelentenének a Ferrarikra vagy a Mercedesekre. Alonso szerint a brit csapat nem fejlődött ennyit a tél folyamán. Carlos Sainz-t is az Aston Martin teszten látott formájáról kérdezték.
„December óta mindenki hall pletykákat az Aston Martin-ról, miszerint gyorsak. A szimulátorban és a szélcsatornában is jó adatokat mértek. A teszteken is rejtegethették erejüket. Tehát Bahreinbe érkeztünk. Itt majd kiderül, hogy hol tartanak. Úgy gondolom, hogy nagyszerű hír lenne az F1 számára. Nagyszerű hír nyilvánvalóan Fernando-nak is. Izgatottan várom, hogy így lesz-e.”- árulta el Carlos Sainz. Charles Leclerc hozzátette: „Igen, azt gondolom, hogy az élen lehetnek. Ezen a hétvégén biztosan az élmezőnyben fognak harcolni.”- árulta el a Ferrari pilótája.
Max Verstappen egyetértett, és azt mondta: „Nagyon pozitív ezt látni. Úgy értem, általában jó csapatuk van. Persze, jó tervezőjük van. Sok jó embert szerződtettek. Szóval érdekes lesz látni, hol lesznek. Nemcsak most, hanem a következő években is.”- árulta el a holland bajnok. Hamilton szerint is jó látni azt, ha egy csapat előrelép. A brit hozzátette: „Nagyon örülök, hogy az Aston ilyen lépést tett előre. Úgy tűnik, hogy ott lehetnek az első háromban. Nehéz megmondani, mert nem tudunk minden adatot. Nem tudjuk, hogy mennyi üzemanyaggal voltak kint a pályán. Szóval úgy tűnik, nagyon-nagyon erősek. Lehet, hogy közvetlenül az élen harcolnak. Majd másnap megtudjuk. Nem tudom megmondani, hogy előttünk vannak-e. Vagy mi van mögöttünk. Abban bízom, hogy nem csak két, hanem három csapat harcolhat a győzelemért.”- árulta el a Mercedes hétszeres bajnoka.