Az FIA döntött a hétszeres bajnok ékszer viselési ügyében. Lewis Hamilton mégis viselheti az orrpiercingjét az autójában, és meg is indokolták, hogy miért döntöttek így.
Alig egy órával a 2023-as Forma-1-es szezon kezdete előtt kiderült, hogy csak Lewis Hamilton nem nyilatkozott a mezőnyben arról, hogy maradéktalanul megfelel-e az FIA testékszerek tiltására vonatkozó szabályának. Az FIA megerősítette, hogy „nem fog további lépéseket tenni” Lewis Hamilton ellen.
Nem sokkal az első szabadedzés kezdete előtt érkezett meg az ítélet, miszerint Hamilton ismét orvosi felmentést kapott, így az ékszertilalom ellenére is viselheti a kocsiban az orrpiercingjét. A döntés alapját az képzi, hogy „aggodalmak merültek fel, hogy az ’eszköz’ gyakori eltávolítási kísérletei eltorzíthatják az orrát – áll a stewardok jelentésében. Az FIA döntése így szólt:
” felügyelők meghallgatták a csapat képviselőjét. Orvosi papírt kaptak arról, amiben a Mercedes AMG-PETRONAS F1 Team felmentést kért. A felügyelők konzultáltak az FIA orvosi delegáltjával. Megtekintették az orvosi jelentést. Egyetértett az abban foglalt véleménnyel. Úgy döntöttünk, hogy nem teszünk további lépéseket.”- állt az FIA közleményében.