A Mercedes főnöke, Toto Wolff őszinte ítéletet mondott a W14-es teljesítményéről. Úgy véli, a bahreini kvalifikációs tempójuk „egyszerűen nem elég jó”.

Toto Wolff elismerte, hogy a Mercedes rosszul tervezte meg a W14-est. Ez az autó nem elég jó. Minden jel arra utal, hogy a Mercedes 2023-ban sem lesz olyan jó, mint a szabálymódosítások előtt volt. A szombati időmérőn csak a hatodik és hetedik helyet tudták megszerezni.

A pénteki edzéseken úgy tűnt, hogy a Mercedesnek elég jó a tempója. Szombatra ebből nem sok maradt. A német csapat pár tizeddel elmaradt Max Verstappen idejétől. Toto Wolff az időmérő után azt mondta, hogy nem hisz a Mercedes feltámadásában. Kétli, hogy az autó vasárnapra versenyképesebbé válik.

„Nem hiszem, hogy ez a csomag versenyképes lesz. Télen minden tőlünk telhetőt megtettünk. Most össze kell fognunk. Le kell ülnünk a mérnökökkel. Eldöntjük, hogy milyen irányba haladjunk tovább. Mit szeretnénk azért tenni, hogy versenyképesebb autónk legyen. Idén nemcsak dobogós helyeket szeretnénk gyűjteni. Biztos vagyok abban, hogy idén futamokat is fogunk nyerni. Igazából a közép- és hosszú távú célokat kell megvizsgálnunk, és döntéseket kell meghoznunk.”- árulta el Toto Wolff a RacingNews365.com-nak.