Fred Vasseur-t, a Ferrari új csapatfőnökét is idegzuhanyként érte az, hogy Charles Leclerc alatt megállt az SF-23 a Bahreini Nagydíjon. A Ferrari teljes vizsgálat alá vonat a monacói autójának erőforrását.

A Ferrari 2023-as szezonja nem úgy indult, ahogy azt szerették volna. Carlos Sainz ugyan a negyedik helyen ért célba, de Charles Leclerc egy műszaki hiba kénytelen volt feladni a futamot. A monacói pilóta a harmadik helyen haladt. Ráadásul az autó tempója sem tudta felvenni a versenyt a Red Bulléval – sőt, az Aston Martin is felzárkózott rájuk Szahírban. Fred Vasseur a futam után a következőket mondta.

„Őszintén szólva még nem tudjuk, mi történt pontosan. Reggel volt egy probléma, kicseréltük az alkatrészeket. Nem tudjuk, hogy honnan ered a probléma. Ki fogjuk vizsgálni. De még túl korai, hogy jobb választ adjak. Eléggé nehéz verseny volt és most tiszta képünk van az erőviszonyokról. Az időmérőn ott vagyunk, a tempó jó, de a mai határozottan rossz eredmény. Charles-lal be kellett volna húznunk a harmadik helyet, ez azonban egy műszaki hiba miatt meghiúsult, ezt azonnal ki kell vizsgálnunk és megjavítanunk. A gumik is jobban fogytak, mint a Red Bullnál. Ez a kiindulópont és innen kell mindent megtennünk, hogy javítsunk a helyzetünkön a következő hetekben. Nem gondoltam volna, hogy műszaki hibába futunk. Nem számítottunk rá, ez az első, hogy ilyen történik velünk. Pontosan meg kell értenünk, hogy mi történt, mielőtt levonnánk a következtetéseket, de elég komolyan sokkolt.”- árulta el Fred Vasseur.