A Mclaren már a szezon előtti teszteken sem remekelt. Így a szezonnyitó futamot sem várhatták nagy reményekkel. Talán még annál is rosszabbul kezdtek, amire számítottak.

Oscar Piastri már a Q1-ben kiesett. Lando Norris azonban kis híján a top tízbe kormányozta a McLarent a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén. A wokingi csapatot csúnyán pofon vágta a valóság. Piastri-nál kormányt kellett cserélni a verseny első harmadában, majd miután nagyjából két körön keresztül dekkolt a garázs előtt. Lando Norris is problémákba ütközött, s egyedüliként kétkörös hátrányban ért csak célba. A brit pilóta a következőket mondta:

„A rajtnál sikerült pár pozíciót nyernem, de az első kanyartól kezdődően csak problémáink voltak. Légnyomásbeli gondokba ütköztünk, ami el is vitte a versenyünket, hiszen tíz körönként a bokszba kellett hajtanom. Talán csak az volt a pozitívum, hogy a szerelők gyakorolhatták a kerékcserét. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a tempónk mondhatjuk, hogy rendben volt, talán még egy pontot is elcsíphettünk volna, szóval nagy kár ezért a pneumatikus problémáért. Fontos, hogy mindenkit motiváltan tartsunk, és ez is a munkám része. Talán most nagyobb szüksége van e tekintetben rám a csapatnak, mint korábban bármikor.”- árulta el Lando Norris.