A Mercedes az idei W14-es modelljével sem valószínű, hogy harcba szállhat a bajnoki címért. Lewis Hamilton szerint a csapat nem hallgatott rá, amikor az autót tervezték.

A Mercedes 2014 és 2021 között szinte minden címet besöpört. 2022-ben csak a harmadik helyet tudták megszerezni a konstruktőri bajnokságban. A csapat nehezen tudott megbirkózni az F1-be bevezetett új szabályokkal. Lewis Hamilton azt mondta, hogy a Mercedes nem hallgatta meg a tanácsát, amikor megtervezte 2023-as autóját, a W14-est.

A szezonnyitó Bahrein Nagydíjon láthattuk, hogy a Mercedes nem tudja felvenni a versenyt a Red Bull-okkal. Hamilton ötödik lett, mintegy 50 másodperccel ért célba a győzte, Max Verstappen mögött. George Russell pedig csak a hetedik helyen ért célba. Toto Wolff már a verseny előtt elismerte, hogy a W14 sosem lesz igazán versenyképes. Szerinte a csapatnak egy új koncepcióra kellene összpontosítania. Hamilton elég kritikus hangon nyilatkozott. A vasárnapi futam után azt mondta, hogy a Mercedes mérföldekre van a Red Bulltól. Ez után pedig kijelentette, hogy a csapat nem vette figyelembe az ő tanácsait, amikor a W14 tervezték.

„Tavaly elmondtam nekik az autóval kapcsolatos problémákat. „Annyi autót vezettem már életemben. Szóval tudom, mi kell egy autónak, tudom, mi az, ami nem kell egy autónak. Azt gondolom, hogy ez valójában az elszámoltathatóságról szól. arról, hogy felvállaljuk és azt mondjuk: „Igen, tudod mit, nem hallgattunk rád. Nem ott tartunk, ahol kellene, és még sok a dolgunk.” Meg kell nézünk az autó egyensúlyát. Meg kell néznünk az összes gyenge pontot. Csapatként kell dolgoznunk. Ezt kell tennünk. Még mindig bajnokok vagyunk. Idén és tavaly sem sikerült jó autót építeniük. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudunk a helyes irányba haladni.”- árulta el Lewis Hamilton.