Max Verstappen nagy fölénnyel nyerte meg a Bahrein Nagydíjat., de a holland úgy érzi, a következő Szaúd-Arábiai Nagydíjon a riválisok már közelebb lesznek.

Max Verstappen és Sergo Perez az első két helyen végzett Bahreinben. Lewis Hamilton 50 másodpercet kapott a holland bajnoktól. A brit pilóta meg is jegyezte, hogy a Red Bull más ligában játszott. George Russell szerint már most eldőlt a bajnokság. Szerinte a Red Bull idén minden futamot meg fog nyerni.

Verstappen nagyon erősen kezdte a szezont. A holland pilóta azt mondta, nem számított arra, hogy ebben a szezonban minden versenyen ennyire dominálni fognak. Úgy gondolja, hogy a jövőhéten sorra kerülő Szaúd-Arábia Nagydíjon már nem lesz ennyire könnyű dolga.

„Szaúdi teljesen más pálya, mint Bahrein. Sokkal több az egyenes, gyors kanyarokkal. Nem lehet rontani. Úgy gondolom, hogy itt eddig jók voltunk. A versenytempót tekintetében arra számítok, hogy mindenki közelebb lesz Jeddában. Nagyszerű kezdet volt számunkra. Az egész csapat számára. Ezt nem szoktuk meg. Szóval most nagyon boldogok vagyunk, de tovább kell dolgoznunk.”- árulta el Max Verstappen.