Lando Norris hatszor állt ki a bokszba a szezonnyitó futamon. A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella elárulta, hogy egy pneumatikus nyomásszivárgás volt ennek az oka.

Lando Norris a szezonnyitó futamon akár pontot is szerezhetett volna. A brit pilóta nem tudott pontot szerezni, mert hat alkalommal is ki kellett állnia a bokszutcába a Mclaren hidraulikus rendszerének fokozatos nyomásvesztése miatt. Norris a mezőny végére esett vissza. A Mclaren csapat pilótája nem tudta, hogy ennek mi az oka. Andrea Stella elmagyarázta az okokat.

„Pneumatikus nyomásszivárgás volt Lando autóján. Viszonylag hamar felfedeztük ezt a szivárgást a versenyen. Akkor tudtuk, hogy minden alkalommal csak 10 vagy 11 kör tudunk így megtenni. Lando-nak ezért kellett olyan sokszor a bokszba hajtania. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a versenyben maradunk. Pozitív az, hogy a hiba nélkül erős pontszerző helyen zárhattunk volna. Az autó versenytempója várakozáson felüli volt. Nagyon szoros verseny volt. Két autóval is pontszerző lehettünk volna. Oscar is jól teljesített a verseny elő felében. Több helyet javított. Ez a hétvége pozitív oldala.