A Bahreini Nagydíj sztárja, Jolyon Palmer szerint Fernando Alonso semmit sem veszített ügyességéből. A spanyol pilóta még mindig nyerni szeretne.
Alonso az ötödik helyről rajtolhatott a Bahrein Nagydíjon. A rajt után több helyet veszített. Vissza kellett küzdenie magát. Először George Russell-t, majd Lewis Hamilton-t is megelőzte. A futam vége felé Carlos Sainz-t is is sikerült levadásznia. A harmadik helyen ért célba. Palmert lenyűgözte az, amit látott.
„Fernando Alonso egy évtizede vár egy olyan autóra, amellyel felveheti a versenyt a Forma-1 élmezőnyében. Az Aston Martin nagyon jónak tűnt már a téli tesztek alatt is. A szezonnyitó futamon pár körnek el kellett telnie, míg Fernando vissza tudott kapaszkodni, de amit láttam, az lenyűgözött. Látszólag jól érezte magát az autóban. Úgy tűnik, hogy az időmérőn még nincs meg a kellő tempó. A Ferrarik és a Red Bull-ok még jobbak. Vasárnap már azt láthattuk, amit a teszteken. Ha Lance nem ütközött volna Fernando autójába a rajt után, akkor a dolgok rutinosabbak lettek volna a spanyol számára. Fernando-nak hihetetlen képességei vannak. 41 évesen is megmutatta, mire képes.”- árulta el Jolyon Palmer.