Logan Sargeant első F1-es futamán állhatott rajthoz Bahreinben. Az amerikai pilóta rról beszélt, hogy nem akart „túl mohó” lenni már a szezonnyitó futamon. Az első csalódásáról is beszámolt.
A Williams újonca a Q1-ben ezredre azonos időt futott Lando Norrisszal, aki továbbjutott a Q2-be. A McLaren pilótája hamarabb futotta meg körét, így ő végül ő folytathatta a kvalifikációt. Logan Sargeant-nek meg kellett elégednie a 16. hellyel. Az amerikai pilóta jól versenyzett. Végül a 12. pozícióban intették le. Ő volt az egyik első, akinek jól jött a Charles Leclerc kiesése miatti virtuális biztonsági autós fázis, hiszen így sokkal kisebb időveszteséggel állhatott ki új gumikért. Sargeant összességében nagyon pozitívan nyilatkozott.
„Mindig az időmérő a kedvencem. Szerettem volna bejutni a Q2-be, hogy tovább nyomhassam. Ettől függetlenül imádtam a futam minden pillanatát, a csatákat. A rajt és az első kör pedig különleges volt. Figyeltem a réseket és igyekeztem kihasználni őket. Számomra kedvezően alakultak a dolgok. Tényleg nagyon élveztem. Nagyon szórakoztató volt, de nem akarsz túl mohó lenni. Remek hétvége volt. Rendkívül örülök annak, ahogyan alakult, és annak is, hogy milyen jó tempóra voltam képes. Csalódott vagyok-e a Q1-es kiesés miatt? Igen, mert tudom, hogy az autó képes volt rá. Versenyzőként ez sosem a legjobb érzés, de őszintén szólva ez csak több erőt adott, és arra motivál, hogy legközelebb még jobb legyek.”- árulta el Logan Sargeant.