Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt mondta, hogy semmi sem köti őt az F1-hez. Ha szeretné, akkor bármikor befejezhetné pályafutását.

Helmut Marko az 1970-es évek elején rövid ideig versenyzett az F1-ben. Pályafutását egy kő tette tönkre. A Francia Nagydíjon egy kő verődött fel sisakjára és szeme súlyosan megsérült. Sokan a kemény és néha értelmetlen hozzászólásairól ismerhetik. Hatékony módszereit senki sem vitathatja. Sebastian Vettel és Max Verstappen a Red Bull soraiban többszörös világbajnokok lettek. Carlos Sainz is a Red Bull családban nőtt fel és teljesítményére nem lehet panasz. Igaz, a spanyol pilóta már a Ferrarit erősíti. Marko bár most közeledik a 80. életévéhez. Így már régóta kérdezgetik tőle, hogy mikor fejezi be pályafutást és megy nyugdíjba. Ő azonban kijelentette, hogy szabad ember és akkor vonul vissza, mikor ő akar.

„Szabad ember vagyok. Bármikor abbahagyhatom. Meglátjuk, mi lesz a jövőben.”- árulta el Helmut Marko. A Red Bull 2022 októberében kénytelen volt megbékélni társalapítója, Dietrich Mateschitz halálával, most pedig Oliver Mintzlaff lett a vezérigazgató. Marko elmondta, hogy kétszer találkozott Mintzlaffal, és kifejtette, hogy közvetlen, személyes és baráti viszonyban voltak. Az új vezérigazgató és közte nincs meg az a baráti hangulat.