Helmut Marko azt mondta, hogy az AlphaTaurinak az eddiginél jobban kell teljesítenie. Annyi fejlesztést kell hoznia, amennyit csak lehet.
A Red Bull idén mindent száz százalékosan teljesített. Eközben az AlphaTauri testvéristállónak nehézségekkel kell szembenéznie. A megrendezett két futamon csak ők és a Mclaren nem tudott pontot szerezni. Egy év után a csapat a hatodik helyről a kilencedik helyre esett vissza a konstruktőri bajnokságban.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem titkolta gondolatait. A szakember szerint az olasz istálló teljesítménye eddig nem elfogadható. Sokat kell még fejleszteniük ahhoz, hogy javuljanak. Helmut Marko a következőket mondta:
„Jobb teljesítményre lesz szükségük. Ennyire egyszerű. Nem titok. Az eddig látottakkal nem vagyok elégedett. Főleg a tavalyi eredményiek után. Amit eddig az AlphaTauri aerodinamikai részlege sem hozza azt, amit tőlük vártunk. Meg kell nézni, hogy hogyan lehet ezen változtatni. Nekünk van a legjobb autónk a mezőnyben. Akkor az AlphaTauri-nak is ehhez kell igazodnia.”- árulta el Helmut Marko.