Eddie Jordan elárulta, hogy a 2005-ben megrendezett Japán Nagydíjon látta, mennyi potenciál lakozik Fernando Alonso-ban. A spanyol bajnok nagy csatát vívott Michael Schumacher-el.

Amennyiben egy emlékezetes előzéseket tartalmazó listát akarnánk összeállítani, akkor a Fernando Alonso 2005-ös suzukai manőverét semmiképpen sem hagyhatnánk ki. Ekkor történt, hogy a spanyol a 130R-ben, a külső íven, nedves körülmények között elment Schumacher Ferrarija mellett. Eddie Jordan szerint Alonso-ban nagy potenciál rejlik, de ő a siker helyett a pénzt választotta.

„Emlékszem, amikor láttam Fernando Alonso-t. Láttam, amikor Japánban, Suzukában nedves pályán, egy nagyon nehéz kanyarban kívülről előzte meg Michael Schumachert, és azt mondtam: ‘Ó, Istenem, hogy tudta ezt megúszni?!’”. Megcsinálta a manővert, és onnantól kezdve azt gondoltam, hogy a nagyságra hivatott. Igazából őt hibáztatom, amiért nem nyert négy, hat vagy talán nyolc világbajnoki címet, jobban kellett volna megválogatnia a csapatait. A 30-as éveiben Alonso a pénzért ment, amikor más utat is választhatott volna. Most visszatért ahhoz a felismeréshez, hogy van egy olyan csapat körülötte, amely elég ahhoz, hogy az autóval jól végezzen, de a Red Bull-okat nem fogja legyőzni.”- árulta el Eddie Jordan.