A 2023-as szezon első két versenye eléggé csalódáskeltően alakult a Ferrari számára. A Red Bull teljesen más ligában játszott. Így nem csoda, hogy a csapat csökkenteni akarja a hátrányát. Az olasz csapat hamarosan bevetheti frissítéseit.

A mezőny legtöbb csapata 2023-ra a Red Bull koncepciós irányába kezdett elindulni. A Mercedes és a Ferrari továbbra is a maga útját járja. A német csapat a második futam után kijelentette, hogy gyökeres átalakításokat hoznak majd a W14-re. A Ferrari is egy komolyabb módosításon dolgozik.

Olasz lapok arról írtak, hogy a jelentős fejlesztések, melyeknek része lesz egy átdolgozott oldaldoboz is, az istálló első hazai versenyén, vagyis Imolában debütálhatnak majd. A Ferrari eredetileg az Azerbajdzsáni Nagydíjon szerette volna bevetni ezt a csomagot, de nem fognak vele addig elkészülni. A céljuk pedig nem az lesz vele, hogy befogják a Red Bullt, hanem inkább az, hogy visszaelőzzék az Aston Martint és megszilárdítsák második helyüket.

A hírek szerint az új oldaldoboz nem fog hasonlítani a Red Bulléra, de azért lehetséges, hogy az olaszok is elindulnak az RB19 által követett irányba, és némileg feladják azt a koncepciót, amely eddig egyedivé tette az ő autójukat. Mindezt annak érdekében teszik, hogy az SF-23 jobban működjön alacsonyabb hasmagasságnál, anélkül, hogy az keményen elkezdene ismét delfinezni. Jelenleg ugyanis a Ferrarinak a kedvezőnél magasabban kell futtatnia az autó, amely így viszont nem termel elég leszorítóerőt, ez pedig összességében a gumik működésére is rossz hatással van.