Lewis Hamilton általában élvezi a túlkormányzott autót. A brit szerint a W14-esével olyan érzés, mintha az első kerekeken ülne, és ez „az egyik legrosszabb érzés, ha autót vezetsz”.

A Mercedes tavaly csalódást keltő szezont tudhatott maga mögött. Hamilton egy futamot sem tudott nyerni, de pole-ja sem volt. Abban bízott, hogy idén ez a rossz sorozat megtörik. Ennek eddig semmi jele nem volt. A Red Bull eddig mindenkit leiskolázott. A Mercedes messze elmaradt a bikák teljesítménytől. Elismerték, hogy már dolgoznak egy új koncepción. Hamilton a Szaúd-Arábia Nagydíjon csalódottan nyilatkozott. Melbourne-ben elmagyarázta, hogy ennek részben az az oka, nem érzi jól magát az autóban.

„A múltat ​​tekintve mindig is élveztem a túlkormányzott autót. Ha vezetsz, úgy érzed, hogy az első kerekeken ülnél. Ez az egyik legrosszabb érzés, amit vezetés közben érezhetsz. Ha egy hétköznapi autót vezetsz és minden kerék a lábad körül lenne, akkor biztos nem lennél boldog. Ettől eltekintve az autó első tapadása nagyszerű, és tudjuk jól, hogy a hátsó tengely tapadásán kellene javítanunk, hiszen nem vagyunk ezen a téren olyan jók, mint azt reméltük. Ha megnézzük, a Red Bullok milyen hamar tudnak rálépni a gázra bizonyos kanyarokban és mennyivel gyorsabban is tudnak elfordulni, akkor egyértelmű, hogy egy sokkal stabilabb hátsó részre lesz szükségünk. Reméljük, hogy hamar javytani tudunk az autó teljesítményén.”- árulta el Lewis Hamilton a PlanetF1-nek.