Magyar idő szerint reggel hét órakor kezdődött Ausztráliában a második szabadedzés. Az időjárás is barátságtalanná vált. Az edés alatt többször eleredt az eső.

Az edzés 7 órakor elkezdődött. A pilóták hamar a pályára gurultak. Sainz vezetésével máris a mezőnynek több mint fele a pályán, Norrisnak ráadásul már az indulása is látványosra sikerült: driftelve gurult ki a garázsból. Perez taktikusan kezdett. A 17 pályán lévő pilóta közül egyedül a mexikói volt lágyakon. Egyelőre ő sem űridőre törekszik. Verstappen három lila szektorral, 1:19,759-es idővel kezd.

Alonso már az edzés elején villantott. A spanyol 1:18,887-es idővel bizonyítja, hogy az Aston Martin ezen a pályán is erős. Magnussen, Albon és az FP1-en meghibásodott Sargeant autója van a bokszban. Az edzés elején Verstappen hibázott. A holland pilóta a fűre hajtott. Mindkét Red Bull-os elégedetlenkedett. Verstappennek Sainz vakmerősége miatt kellett vigyáznia az autójára, míg Perezt két lila szektor után tartotta fel egy Alfa Romeo. Alonso, Leclerc és Verstappen az első három sorrendje 12 perc után.

Negyed óra elteltével az eső is eleredt. A lelátókon is nyíltak az ernyők. Perez, Bottas és Magnussen is elég bátor ahhoz, hogy még egy „gyors” kört autózott száraz pályás gumikon, a többiek visszatértek a bokszba. Többen bíztak a száraz körülményekben. De hibákat is láthattunk. Norris például a célegyenes végén nem tudta bevenni a kanyart és átgázolt a kavicságyon.

Más információkat kapott az Alpine. Az előzőtől eltérően Ocon fülére azt mondták, hogy tíz perc múlva még jobban kezd esni az eső. Hamarosan kiderül, melyik csapat meteorológiai jóslata megbízhatóbb. Russell mellett Leclerc és Sainz is a pályán volt. A két Ferrari ráadásul nem átmeneti esőgumikon, hanem a rendszer szerint lágyakon. Russell szerint így nem volt értelme a pályán lenni. A Ferrari pilótái is így gonfolták. Hamilton ennek ellenére pályára hajtott.

20 perccel az edzés vége előtt egyre jobban esett az eső. Többen az átmeneti esőgumikon voltak a pályán. Stroll majdnem összetörte az Aston Martin-t. Hatalmasat mentett a kanadai. Néhány centiméterrel sikerült elkerülnie a falat. Noha a köridők már nem javultak, a pilóták és a körülmények gondoskodnak az izgalomról. A hazai pilóta kitett magáért. Piastri körözött a legszorgalmasabban a második edzésen. A két Haas is nagyot mentett, Russell viszont az intermediate-eken is stabilan körözött.

Verstappen az utolsó percekben újra a pályán hajtott, ahogy Norris is kiment még egy körre. Russell, Tsunoda, Bottas, Piastri, Zhou és Albon pedig szorgosan köröz tovább. A végén még szinte mindenki kijött a bokszból, de már csak egy kör erejéig. Negyedóra után kialakult a végeredmény. Alonso volt a leggyorsabb a második edzésen.

1 Fernando ALONSO Aston Martin 1:18.887
2 Charles LECLERC Ferrari +0.445
3 Max VERSTAPPEN Red Bull Racing +0.615
4 George RUSSELL Mercedes +0.785
5 Carlos SAINZ Ferrari +0.808
6 Esteban OCON Alpine +0.838
7 Sergio PEREZ Red Bull Racing +1.196
8 Lando NORRIS McLaren +1.289
9 Nico HULKENBERG Haas F1 Team +1.307
10 Pierre GASLY Alpine +1.319
11 Yuki TSUNODA AlphaTauri +1.333
12 Valtteri BOTTAS Alfa Romeo +1.425
13 Lewis HAMILTON Mercedes +1.436
14 Oscar PIASTRI McLaren +1.493
15 Guanyu ZHOU Alfa Romeo +1.583
16 Lance STROLL Aston Martin +1.692
17 Nyck DE VRIES AlphaTauri +1.713
18 Alexander ALBON Williams +2.295
19 Kevin MAGNUSSEN Haas F1 Team +2.379
20 Logan SARGEANT Williams no time