Lewis Hamilton elég negatívan nyilatkozott a pénteki két edzés után. A hétszeres bajnok szerint csak a harmadik sorba tudják majd magukat kvalifikálni a szombati időmérőn.
Hamilton az első edzésen a második helyen végzett. Verstappen és Perez közé fért be. A második edzésre pár beállítást módosított a Mercedes, de az eredmény nem túl reprezentatív, mivel vizes körülmények között körözhettek a pilóták. Hamilton még így sem hiszi, hogy az első két sorból vághatnának neki az Ausztrál Nagydíjnak.
„A délelőtti edzés jó volt. A második már kevésbé. Az első edzésen jobban éreztem magam. Délutánra változtattunk az autó beállításain, de nem működött. Így ki kell vizsgálnunk, hogy miért mi történt. A vasárnapi futamon nem hiszem, hogy a Red Bull-okkal fel tudnánk venni a versenyt. Még meg kell néznünk, hogy mennyit hozhatunk ki az autóból. Szóval azt hiszem, hogy a tempónk az ötödik hely környékére elegendő. Mint az utolsó versenyen.”- árulta el Lewis Hamilton. Majd így folytatta: „Azt hiszem, hogy az ötödik és nyolcadik hely között kvalifikálhatjuk magunkat. Ha tényleg mindent összehozunk, akkor a harmadik sor lehet csak meg. Nem tartunk ott, ahol csapatként szeretnénk lenni. Lesz még pár hétvége, mikor maximalizálni kell az eredményeinket. Úgy, mint Jeddah-ban. Tovább kell próbálkoznunk.”- árulta el a hétszeres bajnok.