Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója elismerte, hogy a megfelelő érdeklődés esetén örülne a Forma-1 annak, ha villanyfény mellett tartanák meg az Ausztrál Nagydíjat. Még a helyi szervezők még nem mondtak semmi biztatót.
A Szingapúri Nagydíj forradalmasította a Forma-1-et a sport történelmének első éjszakai versenyével, amit számos másik villanyfényes verseny követett Eddig a 2023-as F1-es szezonban is csak éjszakai versenyeket rendeztek.
A 2023-as naptár két újabb éjszakai futammal bővült. Las Vegas hosszú kihagyást követően tér vissza egy vadonatúj pályával a versenynaptárba, Katarban pedig 2021 és egy ellentmondásoktól teljesen mentes foci-vb után versenyez majd megint a száguldó cirkusz mezőnye. Az Ausztrál Nagydíjat sok országban csak kora hajnalban nézhetik meg az F1 szurkolói. A problémára megoldást jelenthetne az, ha az Albert Parkban is éjszaka rendeznének futamot. Az F1 nyitott is lenne az ötletre, de az Ausztrál Nagydíj főszervezői még nem emésztették meg teljesen az ötletet.
„Tárgyaltunk erről is. Szerintem vonzó lenne., Szóval miért is ne? Igazából csak befektetés kérdése. Amikor már biztosra tudod, hogy hosszú távra tudsz tervezni, akkor el lehet gondolkodni azon, hogyan lehet még vonzóbbá tenni a termékedet. Ettől függetlenül fontos lenne megvizsgálni ennek a lehetőségnek is a következményeit.”- árulta el Stefano Domenicali.