Max Verstappen, a Red Bull pilótája nyerte az első szabadedzést Melbourne-ben. A magyar idő szerint hajnalban kezdődő edzés elég mozgalmas volt. Több kicsúszást, feltartást is láthattunk, a piros zászló pedig kétszer is előkerült.
A melbourne-i a 2023-as szezon első olyan hétvégéje, aminek edzésnapját úgy kezdhette a királykategória mezőnye, hogy nem kellett számolnia azzal, hogy az első gyakorlás körülmények tekintetében nem lesz mérvadó az időmérő, vagy a futam szempontjából. A harmadik versenyhétvégén már mindkét edzést természetes fénynél rendeznek meg.
Ami az edzést illeti: a melbourne-i hétvégének is a Red Bull vágott neki esélyesként azt követően, hogy a csapat Bahreinben és Szaúd-Arábiában is kettős győzelmet szerzett. Az edzésből negyed óra telt el. A korai gyors körök után Max Verstappené volt a leggyorsabb kör, a második helyen pedig a csapattárs, Sergio Perez állt.
Kettejük között két tized volt a különbség, a holland azonban a mezőnyből egyedüliként a lágy, a mexikói pedig a közepes keverékeken kezdett. A harmadik pozíció ekkor Lewis Hamiltoné volt, majd a csapattárs, George Russell jött, az ötödik helyen pedig Charles Leclerc tanyázott a Ferrarival.
A top 10-be Yuki Tsunoda, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Logan Sargeant fért még be. Természetesen ez a sorrend gyorsan változott, ahogy egyre többen kezdtek bele az újabb gyors körökbe. A „második menet” után Stroll ugrott a harmadik, Alexander Albon pedig a negyedik helyre, miközben Verstappen és Pérez is javított saját legjobbján.
Az első fél óra elteltével egyre több versenyző teljesített mért kört a lágyakon. Így ismét átalakult a sorrend. Igen mozgalmas volt az utolsó 30 perc. Láthattunk kicsúszásokat (Pérez, Cunoda és Kevin Magnussen is elhagyta a pályát), feltartásokat valamint a rajt utáni helyezkedést idéző képsorokat is. Egy ponton még a piros zászló is előkerült, a Sky Sports információi szerint „GPS-problémák” miatt.
Az edzést huszonhárom perccel a leintés előtt szakították meg. a lágy gumis etapok kellős közepén. A sorrend ekkor Verstappen, Perez, Alonso, Leclerc, Sainz, Gasly és Russell volt, majd Stroll, Albon és a hazai közönség előtt versenyző Oscar Piastri jött a top 10-ben. Az FIA kilenc perc alatt orvosolta a GPS-problémát, vagyis a mezőnynek maradt még bő negyedórája a gyakorlásra és az adatgyűjtésre.
Verstappen is megforgott. Hamilton a második helyre zárkózni, Norris pedig a hetedikre ugrott. Négy perccel a leintés előtt aztán a második piros zászlós fázis is „eljött”: Logan Sargeant autója állt le a harmadik szektorban, ennek mentése miatt volt szükség a megszakításra. Az edzést már nem indították újra. Az edzés után Verstappen kapott 700 eurós büntetést, amiért túl gyorsan hajott a bokszban.
Eredmény:
1 | 1:18.790 | 17 | ||
2 | 1:19.223 | +0.433s | 20 | |
3 | 1:19.293 | +0.503s | 19 | |
4 | 1:19.317 | +0.527s | 23 | |
5 | 1:19.378 | +0.588s | 16 | |
6 | 1:19.505 | +0.715s | 20 | |
7 | 1:19.536 | +0.746s | 16 | |
8 | 1:19.646 | +0.856s | 22 | |
9 | 1:19.699 | +0.909s | 23 | |
10 | 1:19.766 | +0.976s | 19 | |
11 | 1:19.766 | +0.976s | 21 | |
12 | 1:19.777 | +0.987s | 22 | |
13 | 1:19.806 | +1.016s | 19 | |
14 | 1:19.933 | +1.143s | 25 | |
15 | 1:20.074 | +1.284s | 21 | |
16 | 1:20.175 | +1.385s | 20 | |
17 | 1:20.399 | +1.609s | 14 | |
18 | 1:20.419 | +1.629s | 21 | |
19 | 1:20.569 | +1.779s | 22 | |
20 | 1:21.147 | +2.357s | 17 |