Magyar idő szerint hajnalban kezdődő harmadik szabadedzést Max Verstappen nyerte. Fernando Alonso a második helyre érő időt autózta. Sergo Perez viszont szenvedett.

Az átlagosnál nagyobb jelentősége volt a harmadik szabadedzésnek. A pénteki második tréning jelentős része esőben zajlott. Így a csapatoknak a harmadik edzésen kellett még finomítani az autón. A Red Bullnál Sergio Perez azért várakozott sokáig a garázsban, mert a Red Bull-szerelők dolgoztak az autója hátulján.

Max Verstappen gy ideig vezetett is közepes abroncsokon a tréning elején. A lágyakon érkező Ferrarik és az Aston Martinban ülő Fernando Alonso ragadta magához a kezdeményezést. Kis idő múlva Perez is pályára gurult, de első gyors körén Nico Hülkenberg csúnyán eltartotta. Kis híján rá is húzta a Haast a mellette így elmenni nem tudó mexikóira. A másik Haas is képernyőre került, de szintén nem pozitív okból kifolyólag: Kevin Magnussen fékezte el magát és csúszott kis híján a füvön keresztül a falba az utolsó kombináció előtt.

Az edzésen a piros zászló is előkerült a Nyck de Vries autójáról pályára került törmelék miatt. A csapatok ekkor a versenyszimulációkat teljesítették. Az edzés végén viszont jöttek az igazán gyors körök. Előbb Alonso, majd Verstappen döntötte meg a pályarekordot. Az edzés végén Verstappen bizonyult a gyorsabbnak.

Az Alpine-ok jól teljesítettek. Esteban Ocon a harmadik, Pierre Gasly az ötödik helyen zárt.Kettejük közé George Russell ékelődött be a Mercedesszel, míg mögéjük a végén felzárkózott Perez, aki viszont az utolsó és az első kombinációban is megnézte a füves, illetve kavicsos bukóteret

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT 1:17.565
2. Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:17.727 +0.162s
3. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:17.938 +0.373s
4. George Russell MERCEDES 1:17.955 +0.390s
5. Pierre Gasly ALPINE RENAULT 1:18.094 +0.529s
6. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT 1:18.123 +0.558s
7. Carlos Sainz FERRARI 1:18.127 +0.562s
8. Lewis Hamilton MERCEDES 1:18.138 +0.573s
9. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:18.198 +0.633s
10. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:18.330 +0.765s
11. Nico Hulkenberg HAAS FERRARI 1:18.410 +0.845s
12. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:18.553 +0.988s
13. Charles Leclerc FERRARI 1:18.691 +1.126s
14. Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES 1:18.713 +1.148s
15. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:18.809 +1.244s
16. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT 1:18.901 +1.336s
17. Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES 1:18.947 +1.382s
18. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:19.056 +1.491s
19. Nyck De Vries ALPHATAURI HONDA RBPT 1:19.092 +1.527s
20. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:19.146 +1.581s