A Hungaroring és a Formula 1 Magyar Nagydíj jövője volt a téma azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, és a Hungaroring Sport Zrt. tartott kedden a mogyoródi versenypályán

A magyar pályával kapcsolatos legfontosabb hír az, hogy végre elkezdődik, sőt már zajlik a Hungaroring felújítása. Az NSÜ lesz a pálya tulajdonosi joggyakorlója, és tárgyalnak a jelenleg 2027-ig érvényes F1-es szerződés 2032-ig történő meghosszabbításáról. Ahhoz, hogy minden évben lássunk Magyar Nagydíjat, szükség lesz a pálya és annak környékének felújítására, fejlesztésére.

„A Formula 1-es Magyar Nagydíj hazánk számára kiemelten fontos, túlmutat egy szimpla sporteseményen és magán az autó-motorsporton is. A kinevezésem óta eltelt időszakban rengeteg háttértárgyalás folyt a Hungaroring jövőjével kapcsolatban és születtek kormánydöntések is. Az egyik ezek közül, hogy a Sportért Felelős Államtitkárság háttérintézménye, az NSÜ lesz a pálya tulajdonosi joggyakorlója. Gyulay Zsolttal eddig is kiváló volt a munkakapcsolatunk, az utóbbi hetekben, hónapokban pedig együtt dolgoztunk azon, hogy a fejlesztés megvalósulhasson és hogy sokáig rendezhessünk még Formula 1-es futamot hazánkban. A Kormány döntött arról is, hogy támogatja a régóta húzódó fejlesztés megvalósulását, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Hungaroring bizonyos részein még most is 1986-os állapotok uralkodnak. A pályának jelenleg 2027-ig van szerződése a Formula 1 jogtulajdonosával, a 2032-ig történő hosszabbítás feltétele a felújítás második üteme, amelynek előkészítése már elkezdődött. Bizakodóak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy május végén kiírhatják a feltételes közbeszerzést, és attól kezdve a kocka el van vetve, a felújításnak meg kell valósulnia.”- nyilatkozta dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Gyulay Zsolt a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója is beszámolt az a tervekről.

„A közműhálózat és az infrastruktúra már nem felel meg a Formula 1 követelményeinek. A garázsok méretétől kezdve a paddock szélességén át a főépületig mindent meg kell újítani. 2010 szeptemberében vettem át a cég irányítását, az azóta eltelt tizenkét évből tizenegyet nyereséggel zártunk, öt miniszterrel dolgoztunk együtt, most pedig talán elérkeztünk egy olyan működési formához, amely kompatibilisebb az F1-gyel, vagyis gyors döntéseken alapszik. Erre szükség is lesz, hiszen olyan pályákkal kell felvennünk a versenyt, amelyek rengeteg pénzt költenek az infrastruktúra fejlesztésére. A közművek fejlesztése elkezdődött, jó néhány helyen átfúrtak a pályacsík alatt, és további fúrásokat készítettek elő, hogy a gyengeáram, az erősáram, a szennyvíz és az ivóvíz-vezetékek meg tudjanak felelni a nemzetközi követelményeknek, amely az elkövetkező negyven-ötven évben ki tudják szolgálni a bérlők igényeit. Ezzel párhuzamosan felépül a műveleti operatív központ, és egy szép főbejárat, amelyben közösségi tér és kávézó is helyet kap. Ezután következik a paddock és a tízezer férőhelyes fedett lelátó felújítása, amellyel párhuzamosan két alagutat fúrnak a lelátó mögötti terület és a paddock között. Annak a lehetőségét is megvizsgáljuk, hiszen ésszerű befektetés lenne, hogy motorversenyek rendezésére is alkalmassá tegyük a pályánkat.”- árulta el Gyulay Zsolt. Jelenleg Bahreinnek van a leghosszabb szerződése, 2036-ig szól, Ausztrália nemrég hosszabbított 2035-ig, és Katarnak 2032-ig szóló megállapodása van, mellé zárkózik fel a Hungaroring, amikor megkötik az új szerződést.