A Mercedes idén sem valószínű, hogy beleszólhat a világbajnokság alakulásába. Felipe Massa szerint így Lewis Hamilton az év végén befejezheti pályafutását.
Felipe Massa szerint Lewis Hamilton az év végén távozhat az F1-ből, mivel idén sem tud beleszólni a bajnokság alakulásába. Legalábbis három futam után nagyon úgy tűnik.
Hamilton még nem írta alá jelenlegi Mercedes- szerződésének meghosszabbítását. Pedig nagyon azt hangoztatták, hogy még a téli szünetben megszülethet a megállapodás. Bár kijelentette, hogy mindig a Mercedes alkalmazottja szeretne maradni.
A hétszeres világbajnok 313 nagydíjjal az F1 statisztikailag minden idők legsikeresebb pilótája. 103 futamot nyert és rengeteg rekordot beállított. Hamilton tavaly új csapattársat is kapott. George Russell váltotta Valtteri Bottas-t. A fiatalabb brit pole-t és is szerzett. Futamot is nyert. Russell az egyéni bajnokságban is előrébb végzett. Massa szerint Russell érkezése elgondolkodhatta Hamilton-t.
„Nem tudom, hogy Lewis a visszavonulás mellett dönt-e. Igaz, George az első olyan csapattársa, aki sokszor jobban teljesít. Ez további kérdéseket szülhet. Nem könnyű motiváltnak maradni, ha már nincs olyan autónk, amivel nyerni lehet. Karrierje elején még olyan volt, mint Max Verstappen. Napi 24 órában a versenyekre gondolt. Lewis-nak a versenyen kívül is van egy másik élete.”- mondta Felipe Massa a Gazzetta dello Sport című olasz lapnak