Joe Saward, a rutinos Forma–1-es tudósító úgy tudja, a Red Bull vezetői fontolóra vették az Alpha Taurit irányító Franz Tost menesztését. Az sem kizárt, hogy már keresik az utódját.

Az AlphaTauri 2022-es szezonja elég csalódást keltően alakult. A hosszú évekig stabil középcsapat kilencedikként zárt a konstruktőri bajnokságban. Mindenképpen javítani akartak eredményeiken, hogy feledtessék a tavalyi botlást. Három futam alapján úgy tűnik, ezt a célt nehezen fogják megvalósítani.

Idén három futamból csak egyszer szereztek pontot Yuki Tsunoda jóvoltából, aki egyes csapatok bukdácsolását használta ki. Ami a jövőt illeti. A fejlesztésekkel kapcsolatban a vezetőség és a két pilóta is úgy nyilatkozott, kár volna komoly előrelépésre számítani. A csapatfőnök, Franz Tost egy ponton meglehetősen lemondóan fogalmazott, megjegyezve, nem bízik már a mérnökök munkájában. Egyértelmű tehát, hogy a csapat és a tulajdonos, a Red Bull sem elégedett. Egyértelműnek tűnik tehát, hogy a Red Bullnak szüksége van egy új szakemberre, aki átveheti az istálló irányítását.

Egyes hírek szerint a Red Bull vezetősége már tárgyal a Forma–3-ban és a Forma–2-ben szereplő, a Red Bull-lal jó kapcsolatot ápoló Hitech GP csapatvezetője, Oliver Oakes valamint egy „belsős opció” is, aki már most is a Red Bull-birodalom tagja. Joe Saward szerint fontos, hogy a szakember jól beszéljen olaszul, ami kézenfekvőnek tűnik, hiszen az Alpha Tauri egyike annak a kevés alakulatnak, ami nem az Egyesült Királyságban működteti főhadiszállását.