Április elején rendezték meg az Ausztrál Nagydíjat. A hónap végéig nem lesz F1-es futam. A sportág a kínai futam törlésével kényszer szünetre ment, de a csapatok nem pihennek. A Ferrari is gőzerővel fejleszt.
A Ferrari csapata sem pihen az egy hónapos szünetben. Április 30-án rendezik meg a Azerbajdzsán Nagydíjat, ahol a sprinthétvégét láthatunk. Csak egy szabadedzést tartanak. A hírek szerint Bakura elkészül a Ferrari frissítése, de kérdés csak az, hogy be merik-e vetni.
A Ferrari szörnyen kezdte a 2023-as Forma-1-es szezont. Még egyszer sem álltak fel a pilótáik a dobogóra, az erősorrendben pedig még az Aston Martin is átugrotta őket. A Ferrari szerencséje, hogy rögtön három futam után egy közel egy hónapos szünet került a versenynaptárba
Carlos Sainz és Charles Leclerc is szimulátorban dolgoznak. Így kipróbálták az új fejlesztéseket. Charles Leclerc kifejezetten pozitív visszajelzéseket adott a mérnökeinek a tervezett módosításokkal kapcsolatban. Olasz lapok arról írtak, hogy a Ferrari finomíthatja az oldaldoboz borítását, azon belül pedig a hűtőrendszerhez kapcsolódó vezetékeket és csöveket is átpozicionálhatják. A csapat mérnökei kiemelt figyelmet fordítanak a hátsó felfüggesztés átalakítására és a leszorítóerő legnagyobb részéért felelős padlólemezre is.
Arról még nem döntött a Ferrari, hogy a módosítások már Bakuban felkerülnek-e az autóra. Lehet, hogy a bakui pálya révén eleve nem a legideálisabb helyszín a fejlesztések kipróbálására. Ráadásul idén ott rendezik az év első szombati sprintfutamát, amelyet a formátum átalakulása miatt csak egyetlen szabadedzés előz majd meg. Persze hivatalos döntés még nem született.