A Michale Schumacher családjának szóvivője megerősítette, hogy a hétszeres bajnok családja jogi lépésekre készül. A Die Aktuelle cím lap ‘interjút’ közölt a hétszeres bajnokkal, de az interjú mesterséges intelligenciával készült.

Nemrég a német Die Aktuelle a címlapján jelentette meg a Michael Schumacherrel közölt interjúját, akinek A hétszeres bajnok állaoptáról nagyon keveset lehet tudni. A német lap azt írta, hogy ezúttal nem ködös félmondatokat olvashatunk Schumacher barátai jóvoltából, hanem maga az 54 éves legenda szólal meg. Csakhogy a szóban forgó interjú valójában mesterséges intelligenciával készült.

Ez nagy fezháborodást váltott ki. Az ESPN kérdésére pedig a Schumacher család szóvivője megerősítette, hogy jogi lépéseket fognak tenni a Die Aktuelle ellen. Az ESPN szaklap szerint nem ez az első ilyen eset. 2014-ben az „Ébren van” főcímmel közöltek képet Michaelről és a feleségéről, Corinnáról, maga a cikk viszont nem róluk, hanem olyan emberekről szólt, akik felébredtek a kómából. A hírt a PlanetF1 közölte.