Lewis Hamilton megosztott pár emlékét a Mercedesnél eltöltött idő alatt számos kulcsfontosságú pillanatáról. Két évvel ezelőtt Katarban került bajba a hétszeres bajnok.

Lewis Hamilton a 2021-es Katar Nagydíjon szivárványos bukósisakban állt rajthoz. Ezt nem tehette volna meg. A Mercedes pilótája már több éve az egyenlőség hív és ennek hangot is ad. Számos kezdeményezést indított. Hamilton többször olyan pólót viselt, amin kifejezte a véleményét a #WeRaceAsOne alatt. A Katar Nagydíjon szivárványos bukósisakkal versenyzett. Ezt Katarban nem nézték jó szemmel. A Mercedes 10 éves fennállását ünneplő videóban így nyilatkozott:

„„Számomra megdöbbentő, hogy még mindig olyan időben élünk, ahol rengeteg ország van szerte a világon, ahol a nőknek nincs annyi joga, mint másoknak. Főleg a közel-Keleten. A nők jogai, az LMBT jogok – vannak olyan törvények, amelyek korlátozzák az embereket abban, hogy valódi önmaguk legyenek. Mindig is kockáztattam. Nem érdekel, ha ezért börtönbe dugnak. Nem érdekel, mit fognak tenni, ki fogok állni valamiért, amiben hiszek, még akkor is, ha az megöl’.”- árulta el Lewis Hamilton.