Egy korábbi F1-es csapatfőnök „elkényeztetett kisfiúnak” titulálta Lewis Hamiltont. Véleménye szerint már nem ugyanaz a pilóta, mint amikor 2008-ban megnyerte a címet.

Joan Villadelprat hosszú F1-es pályafutása során a McLarennél és a Ferrarinál, valamint Benettonnál, Tyrrellnél és Prostnál dolgozott. A napokban az El Confidencial spanyol lapnak adott exkluzív interjút. A korábbi csapatfőnök Lewis Hamilton-ról beszélt. Szerinte ő már küzd az új csapattársa, George Russell mellett.

Russell három egymást követő alkalommal is megelőzte Hamiltont, és a melbourne-i futam korai szakaszában vezette is az Ausztrál Nagydíjat. A brit pilóta egy motorhiba miatt esett ki a versenyből. Villadelprat meglepte, hogy Russell jó teljesítménye. Úgy érzi, Hamilton semmit sem veszített tehetségéből, a motivációja kérdéses lehet.

„Lewis-nak elege lehet. Ha nem nyer futamot, akkor olyan, mint egy elkényeztetett kisfiú. Vagy nyersz, vagy elhagyod a sportágat. A gumik, a stratégia, mindent megkérdőjelez. Ő elrontotta. Ha van egy csapattársad, aki gyorsabb nálad, akkor csendben maradsz és lehajtott fejjel dolgozol tovább. Azt hiszem, hogy a tempójából nem vesztett, de hét bajnoki cím megnyerése után mi motivál? Nyilvánvaló, hogy Hamilton nem ugyanaz a pilóta, aki először megnyerte az első vagy második bajnoki címét.”- árulta el Joan Villadelprat.

Míg Villadelprat megkérdőjelezte Hamilton motivációját, Fernando Alonso töretlen lelkesedésére hívta fel a figyelmet. Alonso eredményei bizonyíték arra, hogy még 40 éves korban is lehet jól teljesíteni.

„Az egyik pilóta hetet nyert, a másik csak kettőt. Fernando tudja, hogy többet is nyerhetett volna. Megvan benne az a tehetség, amivel meg tudná előzni Hamilton-t. De Fernando rossz döntéseket hozott. Ezzel szemben Hamilton jól döntött. Ha Fernando nem tért volna vissza, a története egy-két címmel feledésbe merült volna. Fernando-ra most egy szavunk sem lehet. Nemcsak eredményei miatt. Ő nem bukik el.”- zárta Joan Villadelprat.