Franz Tost a szezon végén elhagyja az AlphaTauri csapatfőnöki posztját. Az olaszok csapatfőnöke más posztot tölt majd be. Helyét a Ferraritól távozó, Laurent Mekies veszi át.
Franz Tost az a csapatfőnök, aki a második leghosszabb ideg dolgozhatott ezen a poszton. Őt csak a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner előzi meg. Tost ideje alatt olyan pilóták fordulhattak meg a csapatnál, mint Max Verstappen és Sebastian Vettel.
Az osztrák szakember a közelmúltban utalt már arra, hogy visszavonul. Korábban azt mondta, hogy a 70. életévét már nem ebben a posztban fogja tölteni. Pár nappal később pedig bejelentették, hogy az év végén távozik a csapatfőnöki posztjáról. Helyét a Ferraritól érkező Laurent Mekies veszi át.
Laurent Mekies korábban az FIA-nál is dolgozott. Majd 2018-ban a Ferrari ajánlatát fogadta el. A hírek szerint egyre elégedetlenebb a maranellói helyzettel. Viszont nem Mekies az egyetlen, akit szerződtet az AlphaTauri. Peter Bayer veszi majd át a vezérigazgatói posztot. Tost a bejelentés után azt mondta, hogy már egy ideje gondolkodott a poszt átadásán. Megköszönte a Red Bull néhai társalapítójának, Dietrich Mateschitznek, hogy lehetőséget adott neki.
„Először is szeretnék köszönetet mondani Dietrich Mateschitznek, aki hihetetlen lehetőséget adott számomra. Az elmúlt 18 évben a Scuderia Toro Rosso és a Scuderia AlphaTauri csapatfőnöke lehettem. Igaz megtiszteltetés számomra, hogy ilyen hosszú ideig vezethetem a csapatot.
Nagy öröm, hogy ennyi motivált és képzett emberrel dolgozhattam együtt, akik osztoznak velem az F1 iránti szenvedélyben. Mivel 67 éves vagyok, itt az ideje, hogy átadjam a helyem Peter-nek. Benne és Laurent-ben két nagyszerű szakembert üdvözölhetünk, akik a következő szintre emelik a csapatot. Mindenkinek szeretném megköszönni a jó együttműködést.”- árulta el Franz Tost.